Szivárvány Lótusz

Egyszer volt hol nem volt, az időtlenségen túl, volt egy kicsi lélek, aki ezt mondta Istennek, "Tudom ám, hogy ki vagyok én!" Ez csodálatos! Ki vagy? - kérdezte Isten Én vagyok a Fény! - kiáltotta a Kicsi Lélek Isten szélesen mosolygott. Nagyon helyes! - kiáltott fel. - Te vagy a Fény. A kicsi lélek nagyon boldog volt, hogy rájött arra amit a Királyságban már az összes lélek tudott. Pompás! - mondta - Ez igazán király! De hamarosan, ez már kevésnek bizonyult. A Kicsi Lélek izgatott lett, és most már az akart lenni, aki valójában volt. Így visszament Istenhez (ami nem rossz ötlet mindazoknak a lelkeknek, akik szükségét érzik, hogy valódi önmaguk legyenek) és azt mondta: - Szia, Isten! Most, hogy tudom Ki Vagyok, vajon jó nekem, hogy az vagyok? - Arra gondolsz, hogy az akarsz lenni, Aki Valójában Vagy? - kérdezte Isten. - Igen - válaszolta a Kicsi Lélek - egy dolog tudni, hogy Ki Vagyok, és egy másik dolog teljes valójában az lenni.

Fotó: Pucz Károly Változást szeretnénk, szeretnénk, ha megváltozna a Világunk. „Sírunk”, milyen hideg, rideg világban élünk, hogy az emberek nem figyelnek egymásra, de hát nem tehetünk semmit, ilyen a világ… Tényleg ilyen a világ? Mi nem vagyunk részei a világnak? A világ nem a mi részünk? Miért másoktól várjuk, hogy változtassák már meg végre. Majd ha ők megoldják, akkor mennyivel jobb lesz nekünk… De ez nem így van. Amíg rá nem jövünk, hogy csak önmagunkat tudjuk megváltoztatni, a hozzáállásunkat a világhoz, a saját magunkhoz fűződő viszonyunkon keresztül, addig nem lesz változás kívül sem. Amíg rá nem döbbenünk, hogy mi vagyunk azok, akik elindíthatják a változást, és meg nem tesszük, addig nem fog változni semmi. De mit tehetünk? Azt, hogy saját MAGunk felé fordulunk, hogy elindulunk befelé, megismerjük ÖnMagunkat, megtaláljuk belső Fényünket, az Isteni részünket, és megtanuljuk azt megélni, áradni hagyni. Megtapasztaljuk azt a csodát, amik vagyunk. Amikor a Szív útját