Félelem – fél-elem

Előző írásomban már írtam a félelemről. Most újra erről szeretnék pár gondolatot megosztani, mivel mostani életünket olyan szinten eluralják a félelem energiái (ha hagyjuk), hogy alig tudunk tőle létezni. A félelem falat emel körénk, megakadályozza, hogy harmonikus kapcsolatot tartsunk fenn másokkal. Megakadályozza a munkánkat, anyagi gyarapodásunkat, lelki fejlődésünket, mintegy felhőt von körénk, így alakítva át gondolatainkat, érzéseinket. Mindent ezen a félelem-felhőn keresztül érzékelünk, amely eltorzítja tapasztalásainkat, érzékelésünket. Egy idő után azonban amitől félünk egyre gyakoribbá válik életünkben, egyre több lesz belőle, ezáltal félelmeink is egyre erőteljesebbek, nagyobbak lesznek, egészen addig, míg a teljes létezésünket is meggátolja, megakadályozza, hogy teljes életet éljünk. Mi a megoldás? Ha megfogalmazod és kimondod, mitől is félsz igazában, a félelem egyszeriben szertefoszlik – tanítja Krishnamurti. Ez azt jelenti, hogy ha hajlandóak vagyunk szembenézni a félelmeinkkel, rájövünk, hogy teljesen alaptalanok, nem is akkora a gond, mint hittük. Mindenre van megoldás. Amire meg nincs hatásunk, akkor sem lesz, ha félünk. Tehát minden esetben oda jutunk, hogy csak magunktól vonunk el energiát a félelmeinkkel. Ha például félünk a változástól, esetleg benne maradunk olyan kapcsolatokban, helyzetekben, melyeken keresztül lehúzzuk magunkat energetikailag, szellemileg, lelkileg, végül testileg is. Ez vonatkozhat munkára, baráti kapcsolatra, párkapcsoltra, bármire. Tudom, nagyon nehéz elhagyni a „komfort zónánkat”, még ha nem is olyan komfortos már. Bár szenvedünk benne, de legalább ismerjük, tudjuk a reakciókat, tudjuk, mit várhatunk. Fél-elemben tartjuk magunkat, nem élünk egész, teljes életet. Valahol feladjuk önmagunkat, nem merjük élni azt az életet, amik/akik mi vagyunk valójában. Eközben feladjuk álmainkat, valódi céljainkat, boldogságunkat. És nem utolsósorban szeretetlenségben élünk. Ha ilyen helyzetben vagyunk, el kell gondolkoznunk és döntenünk kell, jó-e így nekünk? Akarunk-e így élni? Ha nem szeretnénk, akkor el kell határoznunk, hogy változtatunk. Változtatunk magunkon, a gondolkodásunkon, hozzáállásunkon, az életünkön. A legjobb, amit tehetünk, ha megköszönjük félelmeinknek, hogy segítettek eddigi életünk során, kijelentjük, hogy köszönjük, már nincs rájuk szükségünk és szeretettel elengedjük őket. Lehet, hogy bizonytalanság vár minket, de ha annak az életét éljük, akik valójában mi vagyunk, akkor végre boldogok vagyunk! Végre szabadok vagyunk! És ez minden kockázatot megér. Ha hisszük, hogy képesek vagyunk megtenni, akkor sikerülni is fog! Hisz semmi mást nem kell tennünk, mint megismerni valódi önmagunkat és követni az álmainkat. Persze, senki sem ígéri, hogy ez egy könnyű út. De minden fáradságot megér! Ha végre nem félünk, hanem szeretünk, szeretjük önmagunkat, az életet, az életünket, másokat, akkor felszabadulunk, szárnyalunk, boldogok vagyunk! És mi más célunk lehetne, minthogy megvalósítsuk önmagunkat?! Ez nem azt jelenti, hogy többet nem lesznek félelmeink, hanem azt, hogy nem ragadunk benne ebben az érzésben, nem gátol már minket, csak jön és megy, és mi is haladunk tovább a saját utunkon, nem is akárhogy, hanem szárnyalva a szeretet szárnyain, hisz a félelem béklyóit magunk mögött hagytuk! Boldog szárnyalást kívánok!

Hálával és Szeretettel:
Gota