Szeretet - félelem

Már február van, szinte el is felejtettük a Karácsonyt. Karácsony táján mindig jobban előtérbe kerül a szeretet kérdése. Ilyenkor megpróbáljuk bepótolni az egész évben elmaradt érzést. Már-már unalomig erről szól minden újságcikk, nem véletlenül, hiszen a Karácsony a Szeretet ünnepe. Ilyenkor jövünk rá, mennyire nem jut időnk, energiánk arra, hogy kimutassuk a szeretetünket. Azt gondoljuk, úgyis tudja a másik. Persze, sokszor valóban tudja, de akkor is fontos, hogy elmondjuk, tettekkel is kimutassuk, és nem csak ünnepek alkalmával, hanem a hétköznapokban is. Gondoljon bele, Önnek is jól esik, ha megerősítik benne. Vajon őrzi még a szeretet lángját?

Én is a szeretetről írok most, de kicsit más megközelítésből. Számomra legfontosabb mindenben a Szeretet. Meg vagyok róla győződve, hogy e nélkül az érzés nélkül semmi nem működhet hosszútávon. Látszólag, kívülről tűnhet úgy ideig-óráig, de időt állóan biztos, hogy nem.  Ezért, ha megkérdezik tőlem, hogy tudom megváltoztatni az életemet, mindig azt tanácsolom, hogy mindenképpen magaddal kezdd. Legelőször is kezdd el szeretni önmagad. Legyen a gondolataidban, szavaidban, tetteidben a szeretet az uralkodó érzés. Ha ez megvan, szinte magától megindul a változás, mivel a Szeretet fényt gyújt a legsötétebb sarokban is és nem tűr meg semmilyen más negatívnak nevezett érzést maga mellett. Egyszerűen azért, mert felülír minden más érzést. A Szeretet megnyit, gyógyít, kitárja a lelket. Szabaddá tesz. Mégis, mi gátolja leginkább, hogy szeressünk? A félelem. Ha megvizsgáljuk az életünket, szinte mindent a félelmeink irányítanak. Pedig a félelem leláncol, bezár, lezár, visszahúz, akadályoz, árt. Nézzük meg például, mi az, amit a legjobban szeretnénk elérni, és mi az, ami meggátolja, hogy elérjük. Ha alaposan megvizsgáljuk, rá fogunk jönni, hogy a félelem az, mert félünk a bukástól, hogy nem sikerül, hogy nem kapjuk meg, és ha mégis sikerül, mégis megkapjuk, akkor pedig attól rettegünk, hogy megérdemeljük-e egyáltalán a sikert, a másikat; vagy pedig attól, hogy elveszítjük, többé nem lesz a miénk. Ezek a félelmek meggátolják azt is, hogy élvezzük mindazt, amink van, amit már elértünk, megkaptunk. Meggátolják, hogy értékeljük a sikert, a másikat, az életünket. Mi történik ilyenkor? Elvész életünkből a legfontosabb érzés, a Szeretet és vele együtt a megértés, elfogadás, nyitottság. A félelem uralkodik felettünk, meggátolva azt, hogy önmagunk lehessünk.

Hogy tudjuk visszanyerni önmagunkat, a teremtő erőnket? Ha elkezdünk újra szeretni és hagyjuk, hogy a tiszta Szeretet kimossa belőlünk a félelmeinket. Elkezdünk kinyílni a bezártságunkból, megtesszük az első óvatos lépéseinket elsősorban befelé, önmagunk felé. Elkezdjük szeretni önmagunkat. Amíg nem szeretjük önmagunkat, másokat sem tudunk igazán szeretni, arról nem is beszélve, ha mi nem szeretjük magunkat, akkor hogy várjuk, hogy mások szeressenek minket. Ha felismerjük végre, mennyire gátolnak minket a félelmek, könnyebben el tudjuk engedni őket. Ha elengedjük félelmeinket, semmit nem veszíthetünk, csak a láncainkat, amelyek meggátolták, hogy boldog, teljes életet éljünk, hogy megtaláljuk magunkban a boldogságot. Felszabadítjuk önmagunkat, az igazi valónkat. Éppen ezért, ha eddig nem tette, kezdje el szeretni önmagát még ma!  Ne várjon vele, ne halogassa. Kérdezze meg önmagától, mire vágyik valóban, minek örülne valóban? Lepje meg önmagát is valamivel, aminek igazán örülne. Mondja ki önmagának: „Szeretlek”! Lehet, hogy meg fog lepődni, mert nem is olyan könnyű, de ne adja fel, gyakorolja addig, míg tényleg megszereti önmagát.

Hálával és Szeretettel:
Gota